Galagonya Tájház

GALAGONYA TÁJHÁZ

 

A falu tájházaként kiválasztott épület az 1900-as évek elején épült, magán hordozza az e vidékre jellemző népi építészet jellegzetességeit. Mint népi építészeti emlék, helyi védettséget élvez. Az eredetileg háromhelyiséges (szoba- konyha-szoba) ház később bővült egy kamrával, valamint az istállóval és a többi gazdasági épülettel. Az istálló a soros építkezési módot folytatva a ház toldásába került, a többi kisebb gazdasági helyiség az istálló oldalába, a házra merőlegesen épült, így az épületegyüttes L alakot mutat. Miszla jellegzetes partlakásos település. A gazdasági épületek itt is partnak, löszfalnak támaszkodnak. A gazdasági épületek sorrendje: istálló (tetején a felső utcáról nyíló szénapadlás), pajta, kamra (1), kamra (2) benne kemence, füstölő, innét nyílt a pince is, amit már befalaztak, valamint egy téglaépítésű helyiség, toldás. A melléképület-együttes előtt nyitott féltető fut, amelyet két falazott oszlop tart.

A lakóház oldaltornácos, két végén végoszlopos. A két külön bejárat a gáderra nyílik, köztük a padlásfeljáró ajtaja szintén a gáderra nyíló. A parasztház épülete vertfalu (tömésfalu). A melléképületek falazata vegyes (tömésfal, tégla). A ház padlózata a benyílót kivéve döngölt föld. Az istálló aljzata eredeti tégla, a többi gazdasági helyiség padlózata szintén döngölt föld. A ház tetőszéke ollóágasos tartószerkezetű, szelemenes. Az ollószárakat szétcsúszás ellen kakasülő-szerűen becsapolt gerendák védik. Az épületegyüttes teteje kétsíkú nyeregtető, amely háromszögű orommal zárul. Az orom vályogberakással készült eredetileg, a faoromzat egy másik miszlai ház mintájára újonnan készült. A tető héjazata a lakóháznál nád, a gazdasági épületeknél cserép. A ház és a melléképületek egyaránt viklis (szalmapólyás) födémmel készültek az istálló kivételével, ahol eredeti a deszkafödém. A főbejáraton eredetileg kétrétegű, belül egyszárnyú üveges ajtó, kívül egyszárnyú tömör ajtó volt. Utóbbi már hiányzik. A belső ajtók egyszárnyúak, felül üvegezettek. A házon 5 db 6 ablakszemes ablak található, szintén eredetiek. Az utcafronti ablakokra új zsaluk készültek. A ház előtt futó deszkakerítés szintén új.

A ház egykori lakói voltak Bölcsföldi József és felesége Lázár Zsófia. Leányuk, Bölcsföldi Erzsébet 1940-ben ment férjhez Bucsli Ádámhoz. Ebben a házban  született gyermekük, Bucsli Erzsébet. A két generáció együtt lakta a házat az 1940-es években.  Bucsli Ádám kőművesként dolgozott, ő végezte el a házon a bővítéseket (melléképületek, előtető). Bucsli Ádám a hívek közreműködésével vállalta el a kis evangélikus templom felépítését. Munkájáért a templom szomszédságában egy telket kapott, itt építette fel saját manzárdtetős házát. Családjával 1953-ban költözött el innét az új házba. Az öreg szülők halálukig ebben a házban maradtak.  Ezt követően az új tulajdonosok, Sinovics István és felesége Szabó Erzsébet lettek. Itt éltek együtt 2013-ig, Sinovics István haláláig. Sinovics Istvánné Szabó Erzsébet 2014-ben adta el a házat, amikor is a Miszla Helytörténeti és Értékőrző Alapítvány kezelésébe került azzal a céllal, hogy abban Miszla tájházát létrehozzák.

A tájház szobáinak berendezése a 20. század első felébe kalauzolja a látogatót.  Időmetszetnek az 1930-1940-es éveket választottuk, amikor is a fent említett idős szülők, a fiatal házaspár és kisgyermekük lakta a házat.   Az utcafrontra, illetve az udvarra is ablakkal tekintő tisztaszoba mindig az újabb keletű bútoroknak volt a tárolóhelye, melynek darabjai reprezentációs célokat is szolgáltak. A szoba berendezése már a polgári ízlés irányába halad. Az ágyak a hosszanti fal közepére, egymás mellé kerültek. Az asztal és a székek az ablakok elé a bal oldali sarokba, a szekrények a bejárattól balra állnak egymás mellett. Az első szoba berendezése a fiatalabb generáció változtatásra kész, újításokat szorgalmazó életvitelét képviseli. A hátsó szoba sarkos elrendezése már autentikusabb. A jobb oldali sarokba, az ablakok elé került a sarokpad. Elé az asztal, mellé a szék. A szemközti falon a kászli és az ágy lett elhelyezve. A szoba berendezése az idősebb generáció hagyományőrzését, a régihez, a megszokotthoz való ragaszkodást, az élet lelassult ritmusát tükrözi.


TÁJHÁZI RENDEZVÉNYEK

 

2018. október 21. Kukoricafosztó a tájház udvarán

2018. június 9.  A Galagonya Tájház megnyitó ünnepsége

2018. június 9. Miszla Község Önkormányzatával közösen szerveztük a HAZAHÍV A HARANGSZÓ elnevezésű hagyományőrző rendezvényt, összekötve az elszármazottak találkozójával.  A rendezvény megvalósításához pályázati támogatás is társult, az 1000 fő alatti települések kulturális alapellátását segítve.

Képtalálat a következőre: „emet nka logo”  Képtalálat a következőre: „emet nka logo”

 2017. augusztus 6. Nyílt nap a tájháznál

 

 

 

TÁJHÁZ

Galagonya Tájház

Miszla, Kis u. 255.

Látogatható előzetes bejelentkezéssel:

30 6321429, 30 2874175


Az olvasósarokban 

MEZŐ JÁNOS

VISSZAEMLÉKEZÉSE

olvasható


Fotóinkból

110 emberek_15