Kerekező

1. Kerékpárral
2. Autóval


KERÉKPÁRRAL

Miszla-Belecska-Regöly-Pacsmagi tavak vagy Újszkitia

A falu központjából indulunk a Kis utcán át Belecska felé az erdei aszfaltos úton. A dombtetőre érve jobbról egy magasles áll. Itt megpihenhetünk, felmászva rá hatalmas füves tisztást pásztázhat végig a szem. A tisztás egy dombban magasodik. Kicsit lejjebb haladva fel tudunk menni a domb tetejére, ahonnét csodálatos panoráma tárul elénk. Alattunk Belecska, a belecskai templomtorony. Távolban a Kapos-Koppány folyó völgye.

A Kapos-Koppány völgye a miszlai dombról

Naplementében

Völgynek gurulunk tovább. Egy éles kanyar után baloldalon keskeny ösvény nyílik, amely egy magaslesben végződik. Felsétálhatunk ide is az akácerdőn át. Belecska határához közeledve jobbról szépen kialakított pihenőhelyhez érkezünk két házikóval, asztalokkal, padokkal, tűzrakó hellyel. Hamarosan a faluba érkezünk. Az első házaknál balra ível az út, lovas karám mellett haladunk el, majd kiérünk a főútra. Ne feledjünk el felpillantani a villanyoszlopokon sorakozó gólyafészkekre. A megye “leggólyásabb” települése ugyanis Belecska, 2011-ben 12 pár gólyával. A párok több mint felének 4-5 fiókás fészke volt. Balra, Keszőhidegkút irányába kanyarodunk. Az út mellett baloldalt láthatjuk a falu egykori szeszfőzdéjét, mellette az erdőből fakadó forráshely. Vigyázat, ez nem ivóvíz. Mielőtt elérnénk a keszőhidegkúti vasútállomást, jobbra kanyarodunk, átmegyünk a vasúti síneken Regöly irányába. Hamarosan Majsapusztára érkezünk. Két úticélt is választhatunk. Egy magtárépület mellett haladunk el, utána jobbra kanyarodva előttünk a Pacsmag fele vezető széles földút. Innét még 1 km a pacsmagi természetvédelmi terület (Ramsari) és madárparadicsom. Különösen gazdag madárvilágot fedezhetnek itt fel a természet szerelmesei. Nagy számban fészkel itt a nagykócsag, a fekete gólya, a hamvas héja, a réti sas. A nyílt víztükrön és a nádasokban élvezik a csendet és a védelmet a récefélék, szinte valamennyi fajuk megtalálható itt. A Pacsmagi-tavak az egyik legfontosabb hazai élőhelyét jelentik a fokozottan védett cigányrécének.

www.pacsmag.hu

Másik úti cél lehet Újszkitia. Regölytől keletre egy kis ártéri domb körül fekszik 5 hektárnyi területen egy kísérleti régészeti telep. Megálmodója, létrehozója Cziráki Viktor. A telep mára már életmód-rekonstrukcióvá vált. Láthatjuk a nomádok szállásait, háztípusait, fegyverzetüket, eszközeiket, valamint ridegtartásban tartott ősi magyar és belső-ázsiai lófajtákat. Itt gyakorolhatók az ősi tűzgyújtási módszerek, a kő-és csonteszköz készítés és használat, kovácsolás, bőrözés, kerámia készítés és még számos ősi kézműves mesterség. Kipróbálható az íjászat vagy a kézzel való halfogás. A telep egész évben látogatható bejelentkezéssel. Egyre több érdeklődőt vonz, hiszen hiteles képe múltunknak.

www.ujszkitia.hu

(A fotók a Miszla-Belecska-Regöly útvonal mentén készültek)

AUTÓVAL

Útvonal:Miszla-Gyönk-Varsád-Kölesd-Felsőhídvég-Középhídvég-Katalinpuszta-Alsóhídvég-Alsótengelic-Középtengelic-Felsőtengelic és vissza

A Csapó család kápolnája Tengelicen

Miután a miszlai kúriákkal megismerkedtünk, kirándulást tehetünk a Nemeskéri Kissek nyomában. Kiss Pál Miszlán külföldről hozatott gyümölcs-és szőlőoltványokkal, nemesített vetőmagvakkal mintagazdaságot hozott létre apósával, a Tengelicen gazdálkodó Csapó Dániellel együttműködve. Sokszor megfordultak feleségével, Csapó Idával, a miszlai kisdedóvó alapítójával Tengelicen. Az ottani kúriában külön lakosztályuk volt. Az év bizonyos szakaszát Miszlán, illetve Tengelicen töltötték, amikor a fiumei kormányzóság nem szólította el Kiss Pált. A hidjapusztai szomszédos birtok ura, Bezerédj István Kiss Pállal egyetemben nagy szerepet játszott a Tolna megyei selyemhernyó tenyésztés fellendítésében. Az út menti szederfasorok még őrzik ennek emlékét. A középtengelici klasszicista stílusban épült Csapó-kúria Pollack Mihály tervei alapján épült 1820-ban. Klasszicizáló külső megjelenése valószínűleg a környékbeli építkezésekre is hatást gyakorolt.

A miszlai kúria, amelyet feltehetőleg Kiss Pál építtetett az 1800-as évek elején, szintén hasonló stílusban épült, kéttraktusos alaprajzi típusban, négyoszlopos portikusszal, amely márványfeljárót takart. A klasszicista épületekhez tartozó angolkert Miszlán is „igen rendezett” volt, és nagy területet foglalt el, amelyet fákkal, virággal, bokrokkal beültetett kanyargós ösvény tagolt. A tengelici kúria Pollack Mihály által tervezett angolparkkal büszkélkedhetett. Több mint 50 fafajtája közül említést érdemelnek a virginiai mocsári ciprusok. Megtekintésre érdemes még a felsőtengelici Gindly-Benyovszky kastély, az alsóhídvégi Jeszenszky-kastély, amely a környék legnagyobb kastélya, alapterülete csaknem 7000 négyzetméter. Ne hagyjuk ki a közeli Bezerédj-kúriát és a katalinpusztai kastélyt sem. Ezernyi titkot rejtenek a vadregényes kastélyparkok, a romos vagy éppen felújított kúriák, a mellettük épült kis kápolnák, mauzóleumok. Érdemes felfedezni!


A tengelici Csapó kastély

TÁJHÁZ



 

Fotóinkból

szuret2008_52 szuret2008_49 091_0 szuret2008_06 csoportkep_45 033