Faluhosszat

Street View Miszlán

Barangoljon, navigáljon kedve szerint Miszla utcáin! (kattintson a fenti hivatkozásra!)

Gyönk felől érkezünk Miszlára. Elsőként a Bikádi utca 83. számú népi műemlék lakóházat érintjük. A 19. század közepén épült ház téglalap alaprajzú, vertfalu, náddal fedett, nyeregtetős, az utca felé oromzattal és pilléres homlokzati tornácnyílással. Belül döngölt földpadló és mestergerendás famennyezet fogadja a látogatót. A telek végében a partfalba vájva boltozott pince található.

Végig a miszlai Fő utcán (videó)

(Indításhoz kattintson a hivatkozásra!)

Leereszkedve a Bikádi utcán a falu főterére érkezünk. A három utca találkozásánál álló kőkeresztet a Mária Társulat állíttatta 1897-ben. Rajta a megfeszített Krisztus, alatta Szűz Mária szobor.Továbbhaladva pillantást vethetünk a kis evangélikus templomra, amely 1953-ban épült.

A Mária kereszt Szűz Mária szobra

A Fő utcán lefele menet következő megállónk az utca felől fallal kerített református templom és lelkészlak.  A késő barokk stílusú egyhajós templom kontyolt nyeregtetővel épült. Felszentelték 1791-ben. Belül stukkódíszes síkmennyezetet és a hajó mindkét végében fakarzatot láthatunk. Berendezése a 18. század végéről való. Orgonáját Országh Sándor készítette 1869-ben. A templom elé kőtornyot emeltek 1808-ban. A toronysisakon 1870-es évszám, amely a torony, a templomtető és a boltozat akkori átalakítására utal. A templommal egykorú a mellette álló téglalap alaprajzú, felülkontyolt nyeregtetős lelkészlak. Kerti homlokzatának középtengelyében nyílik a bejárat, amelynek dísze a pilléres, mellvédes, kontyolt nyeregtetős portikusz. Az épületegyüttes műemléki védelem alatt áll.

Az evangélikus templom belső tere

Szintén műemlék a közelben álló Szentháromság tiszteletére emelt barokk római katolikus templom.  A hajó keleti része és a szentély középkori eredetű, feltehetőleg az e helyen álló régi templom maradványa, amelynek csontkamráját 1995-ben találták meg a régészek. Ezt a régi templomot újították fel, bővítették, magasították 1754-ben, Nemeskéri Kiss Sándor, Miszla egykori földesura támogatásával. A templom déli oldalán kontyolt nyeregtetős oratórium, északi oldalán kontyolt nyeregtetős sekrestye található. Az oratórium falában Nemeskéri Kiss János (1752-1808) és felesége, Forintosházy Forintos Jozefa (-1829) nyugszanak vörös márvány sírkőlapok mögött. A hajó csehsüveg, a szentély fiókos dongaboltozatú, félkupolás. A torony alatt a hajóba nyíló falazott orgonakarzatot láthatunk. Orgonáját a Rieger testvérek készítették 1901-ben. A keresztelőkút copf stílusban készült a 18. század végén.


Szent Vendel és Szent Flórián szobra

Angyal – Miszla templomai  (videó)

(Indításhoz kattintson a hivatkozásra!)

A templomkertben található késő barokk Szent Flórián szobrot 1810-ben emelték, a Szent Vendel szobrot 1913-ban állíttatta a miszlai Fazekas Mihály és Barna Julianna. A közelben emelkedő Szentháromság szobor 1799-es évszámot mutat.

Nepomuki Szent János szobor

Utunk hamarosan a falu végére ér. Érdemes megállni a Fő utca 17. sz. ház előtt, amelynek udvarában feszület áll. A falu száján két történet is él az eredetéről. Az egyik szerint a falu határát jelezte az 1800-as években, azért állíttatták ide, hogy távol tartsa a falutól a „rosszat”, dögvészt, betegséget. A másik változat szerint az 1900-as években egy fiatalembert ezen a helyen öltek meg, az ő emlékére állíttatta a családja. „Brandt köröszt”-nek is nevezik a faluban, mert a házban valaha Brandt nevű lakott. Sétáljunk a buszfordulón túl a Bibor nevű falurészbe. Láthatunk szépen felújított házakat.

Bibor

Visszaindulva a falu irányába érintjük a Belmajort, az  egykor nemesi családok által lakott kúria épületegyüttesét. Felújítása jelenleg folyamatban van. A kúria keleti oldalán vendégszobák kialakítását végzik.Visszafele sétálva a Kis utcán még fellelhető a népi építészet értékes emléke, a faoromzatú, nádfeles lakóház. Továbbá érdemes megfigyelni a partba építkezés emlékeit, partba vájt konyha, az un. lacikonyha és partba vájt pince még több udvarban látható.


Kis utca

Feszület és Angyal a miszlai temetőben

A közeli Liba téren a patak fele fordulva emelkedik Nepomuki Szent János szobra. Talapzatán a dátum: 1794. Kissé feljebb haladva a temető előtti Hősligetben a hősök emlékművén olvashatjuk a két világháborúban elesett miszlai katonák névsorát. A látnivalók sorát a faluban csak „főső kastélynak” nevezett szintén az Inkey, azelőtt Kiss (nemeskéri) család tulajdonában levő gyönyörűen felújított kúriával zárjuk. Az épületegyüttes része egy 1820-ban épült magtárépület, eredeti formájában. Befejezve utunkat visszasétálunk a falu központjába.

Reformkori magtárépület

 

 

 

GONDOLATÉBRESZTŐ

Ha a lelkünk egymáshoz ér, az adja az ünnep igazi értékét és melegét. Ha emellé szépen terített asztal társul, finom étkekkel, az emeli természetesen az ünnep fényét, de szeretet nélkül az anyagi világ értéktelen és elenyésző halmai lesznek csupán. (Simon András)


 

Az advent kifejezés az „adventus Domini” szókapcsolatból ered, ami az Úr eljövetelét jelenti, mégpedig legalább háromféle értelemben: Jézus születését az evangéliumi beszámolók szerint, a második eljövetelét az utolsó ítélet napján, valamint Jézus befogadását a szívünkbe. 

Advent első vasárnapja:  november 30.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotóinkból

legi_17 legi_24 063