Köszöntő

 

Köszöntjük a kedves Látogatót!

Miszla, ez a dombok rejtette zsáktelepülés sokak szerint a világ vége. Mások szerint éppen a közepe. Vendégszerető, szorgos  lakói, az innét elszármazottak is ezt vallják.  Akik innét indultunk,  valami olyat kaptunk az itt élő emberektől, emberi útravalót, hagyománytiszteletet, ami maradandó és örökre meghatározó. Falusi örökséget, amit magunkba szívtunk, elraktároztunk, ám a falusi hangulatot visszahozó érzések elő-előtörnek bennünk. Mondják, a  falusi hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg az, nem  is őrizni, mert nem rab az, a  hagyományt élni kell. Ezért is született ez a honlap. A falu múltját, történelmét,  jelenének fontos mozzanatait szeretnénk megosztani Önökkel. A vadakat rejtő erdőkkel, a lankás dombok szépségével, a vadvirágos tisztások illatával szeretnénk idecsalogatni Önöket. 

Kellemes barangolást kívánunk itt, és ha kedvet kapnak, Miszlán is!

  Németh Ferenc                  Bodor István             Nagy Istvánné

     polgármester

Galagonya Tájház
Miszla, Kis u. 255.

Borda József Helytörténeti Gyűjtemény
Miszla, Fő u.

Látogathatók előzetes bejelentkezéssel:

30 6321429, 30 2874175

Az olvasósarokban:

Mező János: Visszaemlékezések 2019.
Nagy Istvánné: Miszla temetői 2020.
Nagy Istvánné: Értékek Miszlán 2021.


Fotóinkból

168 085 084 019