Köszöntő

Köszöntjük a kedves Látogatót!

Miszla, ez a dombok rejtette zsáktelepülés sokak szerint a világ vége. Mások szerint éppen a közepe. Vendégszerető, szorgos  lakói, az innét elszármazottak is ezt vallják. Akik innét indultunk,  valami olyat kaptunk az itt élő emberektől, emberi útravalót, hagyománytiszteletet, ami maradandó és örökre meghatározó. Falusi örökséget, amit magunkba szívtunk, elraktároztunk, ám a falusi hangulatot visszahozó érzések elő-előtörnek bennünk. Mondják, a  falusi hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg az, nem  is őrizni, mert nem rab az, a  hagyományt élni kell. Ezért is született ez a honlap. A falu múltját, történelmét,  jelenének fontos mozzanatait szeretnénk megosztani Önökkel. A vadakat rejtő erdőkkel, a lankás dombok szépségével, a vadvirágos tisztások illatával szeretnénk idecsalogatni Önöket.

Kellemes barangolást kívánunk itt, és ha kedvet kapnak, Miszlán is!

Bodor István
polgármester

Adatvédelmi áttekintés
Ez a weboldal kizárólag a működéséhez elengedhetetlenül szükséges technikai sütiket használ. Az oldal nem végez látogatáselemzést (statisztika) és nem használ követő (marketing) sütiket.
  • Érintett domain: miszla.hu
  • Kezelt adatkör: Technikai munkamenet-azonosító és a süti-beállítások állapota.
  • Sütik típusa és időtartama:
    1. Munkamenet süti (SESSION): A honlap technikai működését és a biztonságos navigációt biztosítja, érvényessége az aktuális böngészési folyamat idejére korlátozódik.
    2. Beállításokat mentő süti: A felhasználó süti-kezelési nyilatkozatának tárolására szolgál. Időtartama a létrehozástól számított 14 nap.

  • Adatkezelés célja: A honlap megfelelő működésének és informatikai biztonságának biztosítása.
  • Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja (közfeladat ellátása), tekintettel az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény 5. §-ára.