„A miszlai vizesárok, nádat terem, nem virágot,
Nádat terem, leveleset, leányokat, szerelmeset.
Azt gondolod, hogy én bánom, hogy tetőled el kell válnom,
Elválásom csak egy álom, van még legény a világon.”
(népdal)
A pille
A Kapos-Koppány mente jellegzetes fejviselete a pille, a katolikus menyecskék kontyra helyezett fejdísze. A környék falvaiban (Miszla, Ozora, Szakály, Regöly, Koppányszántó, Magyarkeszi, Nagykónyi, Döbrököz, Értény, Kocsola, Gyulaj, Kurd, Pincehely, Szakcs, Nak) használatos pillék anyagukban, formájukban kissé eltértek egymástól, így a hozzáértő könnyedén felismerhette egy búcsúban vagy vásárban, hogy melyik menyecske melyik településről érkezett.
A fotókon látható pillék a miszlai Borda-féle gyűjtemény darabjai
A pille a kontyra vagy kontydobozra kötött selyem vagy kasmír kendőből alakult ki. A kendő sarkait díszítették csüngőkkel, rojtokkal, hímzéssel. Ez volt a „lógós pille”. Később ennek a szárnyába keménypapírt helyeztek, ezzel a szárny egyre jobban közelített a vízszintes fekvéshez. Az 1930-as évek közepétől a menyecskék ünnepi ruhája általában kasmírból készült, így ettől kezdve a pille bevonatát is kasmír alkotta. A pille ünnepi típusa, a flitteres, az 1940-es évektől jelent meg. A pille bevonata lehetett még taftselyem, szatén, brokát, amely alkalmazkodott a ruha színéhez. A pillét díszítették hímzéssel, gyöngyökkel, rátétekkel.
A fotók a Borda-féle gyűjtemény megmaradt darabjairól készültek, nagyításhoz kattintson a képre!
A menyecske öltözködésének lényeges eleme volt a pille felhelyezése. A konty felrakása után úgynevezett lekötő került a fejre. A lekötőt gumi szorította a kontyra, és hajcsattal rögzítették a hajhoz. Ezután a pille dobozát a kontyra húzták és nagyfejű gombostűvel a kontyba tűzve rögzítették. A pille alá a lekötő lyukain keresztül kupacsatot helyeztek. A pille viselése az első gyermek megszületéséig volt általános.
Népi építészet – falukép
Miszla háromutcás település. A falu közepén fut a patak, amelynek iránya meghatározza a beltelkek rendjét, azok a patakra merőlegesen sorakoznak. A faluforma szabályos, az utcák találkozásánál teresedésekkel. A házakat fésűs módon építették be a szalagszerűen kialakított telkeken. A faluképet egységessé tették és sokáig uralták a két-vagy többosztatú, tömésfalú, zsúptetős „hosszú” házak. Lakóterük folytatásaként padlásfeljáróval, tárolóval, istállóval, pajtával. Az oldalhatáros beépítésnek köszönhetően a házak a telek északi oldalán állnak tetőgerincükkel az utca vonalára merőlegesen. Miszlán igen elterjedt a csonkolt nyeregtető. A csonka kontyos forma új épület építésekor és régi felújításakor is megmaradt, amikor a zsúp helyett fazsindely vagy cserép került a házra. A „hosszú” házak oldaltornácosak, amit erre gádernak, pitvarnak hívnak. A tornácok oszlopai kőből, fából egyaránt készültek. A valódi tornácokat az utca felé „lélekajtó” zárja le, amely befele nyílik, egy-vagy kétszárnyú, felül színes ólomüveggel beüvegezett, amelybe a ház építési idejének dátuma van belecsiszolva. Ez az évszám az oromfalra is kerülhetett. A házak homlokzatkialakítására kezdetben a faragott széldeszkás faoromzat, később téglaoromzat jellemző, amit kidomborodó mintázattal díszítettek vagy színes vakolattal emeltek ki. Miszla faluképe ma is a klasszikus, „hosszú” házas formát mutatja.
Üstökös tetejű, csonkakontyos és ágasfás-szelemenes lakóház (Miszla, 1909)
(A fotók a Wosinsky Mór Múzeum tulajdonai)
Miszla napjainkban
Barlanglakások, partlakások
Miszla a dél-dunántúli barlanglakásos települések között első helyen szerepel. Szakirodalmi adatok igazolják, hogy a töröktől való felszabadulás után Miszla földbe vájt lakásokkal települt be újra. A falu első telepesei rácok voltak, akik a ma Kenderföldnek nevezett szűk völgyben, szurdikban telepedtek meg. Nevüket a Ráckútnak nevezett hely őrzi. A rácok előtt nem volt ismeretlen a löszpartokba fúrt barlanglakásokban való lét.
A Fő utca és a Kis utca felett más-más jellegűek a löszhalmok. Míg az előbbi házai mögött hirtelen emelkedő löszfalak találhatók, a Kis utcán enyhén lejtő dombokat láthatunk. Ezek szántókat hordoznak a hátukon, míg a másik oldalon csak erdőket találunk. A falu majd minden házának kertjében valamikori barlanglakások szája fordul az utca felé. A Bikádi utcában kb. 30 méteres löszdomb emelkedik a házak fölé, amelyet szinte függőleges löszfal határol a házak udvara mögött. Itt, a 67. szám alatt található a barlangi építmények legjellegzetesebb példája. A ház mögötti partfalban 4-5 üreg nyílik. Az egyiket használták lakásnak, a mellette levő a nyári konyha volt kemencével, majd a tyúkól és a füstölő kamra következett.
A Kis utca 190. alatt különleges partlakásegyüttes fedezhető fel. Az egykori konyha ma is használatban van. Előterének sarkában rakott sparhelt bújik meg. Belső, szabadkéményes helyiségét füstölőként használják. Kéménynyílása a domboldal tetején került kivezetésre. Ettől jobbra egy újabb pincejárat nyílik, amit ívesre faragott löszfal választ el az előbbi helyiségtől. Az íves fal egy jó szakaszon téglaerősítést kapott, de a végében ma is áll a hosszú, kosáríves, boltozattal falazott, faragott tárolópince. Ennek bejáratától jobbra kisméretű, kerekded alaprajzú üreg fedezhető fel. Joggal feltételezhető, hogy ez az üreg megtartotta azt a formáját, amelyet az első betelepülők alakítottak ki. Az íves pincefolyosó mellett tyúkólakat vájtak a partoldal rövidebb oldalába. Nemcsak a faluban, hanem az azt körülvevő erdős területen is számtalan barlanglakás bújik meg a fák, bokrok között.
