Helytörténeti Gyűjtemény

„Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek,
s ezáltal üresebb legyen a múlt, szerényebb  a jelen s kétesebb a jövő.”
(Ipolyi A.)”

Borda József helytörténeti gyűjtemény
Cím:
7065 Miszla, fő u. (volt óvoda épülete)
Látogatható: előzetes egyeztetéssel
Telefon: Bodor Istvánné +36-30-632-1429

Részlet Boza Ferenc polgármester  2013. október 26-án elmondott  megnyitó beszédéből:

„A mai napon méltó emléket állítunk Borda József iskolaigazgató-tanítónak is, aki 1976-ban Lebb Józseffel és a falu lakóival közösen példaértékű és a környéken egyedülálló helytörténeti gyűjteményt hozott létre. Fáradhatatlan munkával gyűjtötte össze azokat a tárgyakat, ami a paraszti életre emlékezteti majd az utókort. A gyűjtemény az évtizedek alatt hányattatott sorsú volt. Idén Nagy Istvánné és Németh Ferenc  önként vállalták, hogy önerőből újra felépítik és megnyitják a miszlai régmúlt emlékeit őrző helytörténeti kiállítást. Az önkormányzat rendelkezésükre bocsátotta és e célra megfelelően előkészítette a volt óvoda épületét. Kitartó munkájuk nyomán a gyűjtemény már–már pusztuló tárgyai megmentésre kerültek, gyűjtőútjaik során jelentősen gyarapodtak.  A mai napon, 37 év után ismét megnyílik a miszlai helytörténeti gyűjtemény Borda József nevét viselve.”

Így készült Miszla múzeuma

Miszla múzeum 1.-videó Miszla múzeum 2. -videó

A „levendulás” terem

A barna  brokátból varrt „bőszoknyát” és réklit viselő miszlai menyecske mellett fekete öltönykabátot, csizmanadrágot és bőrcsizmát viselő férfi áll. A szüreti felvonulások ünnepi viselete nőkön a nemzeti színű szalaggal díszített  fehér színű szoknya volt, amelyre „slingütt” kötényt kötöttek. A fehér buggyos blúz fölé piros, zsinóros mellény került (a látható darab az 1800-as évek végéről való). Fejükre piros pártát tettek. A férfiak vászon „bőgatyában”, vászon „ümögben”, mellényben, árvalányhajas kalapban, bőrcsizmában vettek rész az ünnepen. A szüreti felvonulások elmaradhatatlan része volt az esti bál, ahol citeraszóra, harmonikaszóra táncolt a falusi fiatalság. Régi citerák és egy harmonika is a gyűjtemény része az 1900-as évek elejéről.  Ebben a teremben kapott helyet a Miszla története sarok. A tárlóban eredeti miszlai dokumentumok olvashatók. Kuriózumnak számít  a faluról 1909-ben készített fotósorozat, Kovách Aladár néprajzkutató fotóiból. Szintén különlegesség a falu egykori közvilágításából megmaradt két utcai lámpa (1920-30-as évek), életre keltése. Miszla neves szülöttének, jótevőjének, Nemeskéri Kiss Pálnak emlékét egy emlékfal őrzi. Ebben a teremben került kialakításra a Miszla-shop, ahol Miszla feliratos tárgyak, kerámiák, hűtőmágnesek, kulcstartók, matricák, illetve a Miszláról szóló könyvek vásárolhatók meg.

Adatvédelmi áttekintés
Ez a weboldal kizárólag a működéséhez elengedhetetlenül szükséges technikai sütiket használ. Az oldal nem végez látogatáselemzést (statisztika) és nem használ követő (marketing) sütiket.
  • Érintett domain: miszla.hu
  • Kezelt adatkör: Technikai munkamenet-azonosító és a süti-beállítások állapota.
  • Sütik típusa és időtartama:
    1. Munkamenet süti (SESSION): A honlap technikai működését és a biztonságos navigációt biztosítja, érvényessége az aktuális böngészési folyamat idejére korlátozódik.
    2. Beállításokat mentő süti: A felhasználó süti-kezelési nyilatkozatának tárolására szolgál. Időtartama a létrehozástól számított 14 nap.

  • Adatkezelés célja: A honlap megfelelő működésének és informatikai biztonságának biztosítása.
  • Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja (közfeladat ellátása), tekintettel az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény 5. §-ára.